Merzouga

A Szaharába való kétnapos kirándulásunk igényelt némi előkészületet, hiszen a Fezből érkező busz korán reggel robog be a faluba, a szálláshelyek pedig néhány kilométeres körben szétszórva találhatók. A szokásos stratégia, hogy bejárjuk a legközelebbi négyet-ötöt, aztán valamelyik elfogadható tisztaságú és némi hangulattal is bíró guesthouse-ban megpróbáljuk a lehető legalacsonyabb árat kialkudni, itt nem igazán működött volna, mert valószínűleg elég gyenge lenne az alkupozíciónk, amire 10-15 kilós pakkal, verejtékező homlokkal és a végkimerüléshez közel elvánszorgunk akár csak az elsőig. Így aztán már pár nappal előre e-mailben megegyeztünk "Mr. Hassan"-nal, hogy várni fog minket a buszmegállóban, és terepjárójával elszállít minket a szomszéd faluban, Hassi Labiedban található panziójába. Az Auberge La Source Inn tényleg nem gyalogos távolságra található, sőt, kár lett volna kihagyni, ahogyan a faluba vezető utat (néhány cölöp a homokba fúrva) ignorálva száguldottunk négykerékmeghajtással, nagyokat röhögve, fejünket be-beverve a kocsi tetejébe.

A sárból tapasztott, egyemeletes hotel tipikus helyi építmény. Egyébként nem csak pici házakat, de akár kastélyokat is lehet építeni vályogból. Az eső kevés, homok meg sok van, némi odafigyelés meg időnkénti felújítás mellett néhány száz évet is kitart a konstrukció. A minket szállító busz ugyan meglehetősen modern volt, aludni én mégsem tudtam rajta, így miután Hassan megmutatta nekünk a tetőteraszt, ittunk egy pohár mentateát és megbeszéltük a következő két nap programját, szoba híján a hálózsákomban, a folyosón pihentem ki az utazást. A nagytesó itt tovább bővítette a nyilvános szunyálásaimat dokumentáló fotósorozatát, aztán dél körül gratis kaptunk egy lakosztályt, annak ellenére, hogy az első napra nem kértünk szállást, mert a sivatagban terveztünk éjszakázni. 

A délután csellengéssel telt, bejártuk a falut, aztán kisétáltunk az alig tíz percnyi sétára kezdődő homokdűnék közé. A 150 m magas Erg Chebbit ugyan nem bíruk megmászni (bokáig a homokba merülve nem voltunk túl effektívek), de sokáig bámulásztuk a szomszéd homokdomb tetejéről. A rettegett nyolclábúak és lábatlanok szerencsére elkerültek minket, de találkoztunk egy zöld, egzotikus kinézetű kukaccal meg számtalan szkarabeusszal. Turistából sajnos talán még ennél is több akadt. Ha már untuk a csendet, a kirándulás oficiális indulóját, a KFT Afrika című nótáját nyekeregtük körbe-körbe.

Sötétetés előtt két órával Hassan elszállított minket a teveparkolóba, ahol édesapja, Mohamed várt minket a púposokkal. Reggel ugyan legalább tíz fáradt turista érkezett az Auberge-ba, de aznap csak ketten alkottuk az expedíciót. Tesó először kevesellte, hogy csak egy-másfél órát fogunk tevegelni, de leszállás után legalább ennyi ideig panaszkodott különböző sajgó testrészeket emlegetve. Mohamed, akit magunk között Matula bácsinak hívtunk, kipányvázta a tevéket (Ez nem tűnt túlságosan állatbarátnak, a négylábúak egész éjszaka összekötözött lábbal feküdtek egy helyben.), megmutatta a gunyhót, aztán vacsorát készített, amíg mi a legközelebbi dűne tetejéről lestük a napnyugtát meg a közeli oázist. Átgázoltunk a teveszartengeren, aztán egy pokrócon heverve vártuk a vegetable tagine-t. Gyorsan sötétedett, így Matula bácsi villanyt oltott - néhány km távolságban a legközelebbi településtől -, majd megmutatta a sátor tetejére felszerelt napelemeket. Ezen nagyon jól szórakoztunk - nálunk a napelem szinte státuszszimbólum, ebben az afrikai országban, ahol nagyjából 50 százalék az írni-olvasni nem tudók aránya (elzártabb, hegyi közösségekben 80-90 körül van), pedig még a sivatagi sátor tetejére is jut egy.

Az este aztán felettébb viccesen és egyben tanulságosan alakult: az igyekezet ugyan nem hiányzott, de nyelvi akadály akadt bőven. Ennek ellenére meglehetősen sok információt tudtunk meg a franciául, arabul és berberül társalgó Matula bácsitól. Zsákutcák ugyan akadtak a konverzációban (pl. mire kihámoztuk, h a fatima szó sem nem a zarándokhelyre, sem nem a konkrét női névre utal, hanem egyszerűen azt jelenti: lány, nő, nőnemű, pl. fatima dromedár), de másnap leellenőriztük az újonnan szerzett infókat a család többi tagjánál, és úgy tűnik, egész jól megértettük egymást. 

Az Auberge La Source ugyanis családi vállalkozás, és egy filmbe illő sikersztori: Hassan eredetileg édesapjával együtt köveket gyűjtött a homokban, ezeket árulták a turistákoknak. Később, miután kicsit megtanult angolul, guide-ként dolgozott. Pár év kuporgatás után megvették az első tevét (1000-1500 EUR az ára egy darab pupunak), utána következett a panzió. A gyerekek szinte minden itt dolgoznak: a lányok főznek, takarítanak, Hassan (aki mára már az angolon kívül franciául, arabul, spanyolul, olaszul, németül, portugálul és döcögősen bár, de japánul is megérteti magát) marketingel és fakultatív programokat szervez, a pár évvel fiatalabb Omar a vacsoráról és az esti jó hangulatról gondoskodik. Még iskolába járó öccsük a reggeliért felelős, Matula bácsi pedig a hat tevéről gondoskodik. 

Rövidesen behúzódtunk a gunyhóba. Viharra ugyanis végképp nem számítottunk, és óvatlanul esőkabát nélkül indultunk el a Szaharába. A rozogának tűnő szerkezet szerencsére kitartott, és a velünk együtt fedezékbe siető szkarabeusz sem evett meg minket az éjszaka folyamán.

Másnap reggel kis hercegként pózoltunk a domb tetején, ittunk egy teát, aztán visszazötyögtünk a szállásunkra. Itt már finom reggelivel és újabb nagy adag mentateával vártak, aztán rövidke pihenő és egy gyors zuhany után dzsippel indultunk felfedező útra a környéken. Eredetileg vaciláltunk, kifizessük-e a nem kicsi összeget a túráért, de nagyon örülök, hogy rászántuk magunkat. Hassannal először egy Maliból származó néger családnál álltunk meg. Ugyan épp befejezték rögtönzött koncertjüket egy nagyobb csoportnak, mégis lelkesen álltak neki újra a műsornak, ezúttal csak nekünk. Sőt, az első néhány szám után már invitáltak, táncoljunk velük. Készült ugyan videó, de egyrészt a hangos röhögés elnyomja a zenét, másrészt a békesség és a közjó érdekében ezt inkább megtartom a család és a legszűkebb baráti kör szórakoztatására. Újabb mentatea, 'gyoró és dióbél, aztán indultunk tovább. Relliztünk egy rövidet a néhai Párizs-Dakar útvonal egyik szakaszán, aztán a mindössze 5 km-re húzódó Algériába pislogtunk át egy kilátópontról. Újabb mentatea egy nomád családnál, 10 napos Mekk Elek megcsodálása. Enyhe félreértés: kérdezgettünk, a család azt hitte, a csecsemő érdekel, mi közben meg csak a kecskét vettük észre.

A magas dűnéket a túloldalról kerültük, aztán megálltunk, hogy Hassan vizet húzzon a kapirgáló állatoknak. Egy palackban magunkkal is vittünk belőle, hogy később a homokból kiálló nagy szikladarabokra öntsük. Így jobban előtűntek az egykori tengerfenéken élő csigafélék, általában kicsik, de néhol félméteresek, többnyire hosszúkás házzal. Megtudtuk, hogy a fosszíliákat mintázó mosdó a szobánkban nem holmi hamisítvány, sok egyéb használati tárggyal együtt valódi régészeti leletből készült. Eléggé ambivalens érzés, hogy ennek vajon mennyire örülök, de szemmel láthatóan tényleg rengeteg az alapanyag.

Visszafelé kanyarodtunk a panzió irányába, vonuló tevecsordán keresztül. Nem hiába volt kisherceges a hangulat, az egyik itteni dűne volt a könyből készült valamelyik film háttere, a repülőgép makettjét megőrizték, birkákkal a háttérben fényképezhető.

Délutáni programként fakultatívan újra kisétáltunk a homokdombok közé. Az előző napi többnyire csöndes ücsörgés helyett most egy kicsivel több akcióra vágytunk, de mire kigondoltuk, a falubeli síkölcsönzőktől (mert hogy több is van, és különösen így eső után népszerűek) már messze jártunk. A helyi gyerekek egyik eldobott "szánkóját" szedtük össze, majd némi keresgélés után magunk szerkesztettünk még egyet: csak a homokból kissé kikandikáló öblítős üveget kellett kiásni tíz körömmel, tetejét-alját leválasztani, és középen széthasítani, hogy egy elöl-hátul felkunkorodó műanyag bigyót kapjunk - ugyanolyat, mint amit készen találtunk. Visongva ereszkedtünk a dűne tetejéről, sőt, később oldalra feküdve is legurultunk róla, meg a helyi gyerekekkel versenyeztünk, ki ér le gyorsabban. A szánkóinkat aztán elkönyörögték, de homokból szerintem  legalább egy kilót cipeltünk vissza zsebben, bugyiban, melltartóban, különösen, mert jónéhány dolgot megélt nadrágom itt és most adta fel a szolgálatot fenéktájon.

A tetőn elfogyasztott vacsora után Omarral beszélgettünk, és a csillagokat bámultuk újabb mentatea mellett. Mint később kiderült, nemcsak indiai kajától lehet hasmenést kapni, de a napi két liter mentatea is besegít az emésztésben. De addig még elfogyasztottunk újabb kettőt-hármat a többi szállóvendég társaságában, saját produkciókkal fűszerezett műsoros szórakoztatóest keretében. Tesóm sajnos még nem jött rá, hogy az interaktív részeken úgy lehet fájdalommentesen átesni, ha gyorsan és lehetőleg nem túl komolyan véve az eseményt túllépünk rajta, így a Volt nekem egy kecském című remekmű eléneklésére nagyjából csak 10 perc kérlelés után került sor, így már a produkciót megillető figyelem sem maradt el.
Merzougából másnap reggel, a Hassan által leszerződtetett taxisofőrrel indultunk tovább.