2013. március 13., szerda

Anuradhapura

Sri Lanka első fővárosa hasonló élményt kínál, mint a középkori központ, Polonnaruwa, ahol már jártunk. Itt azonban biciklivel legalább két napig tartana bejárni a látnivalókat, így tuktukot fogadtunk, hogy feleannyi idő alatt győzzük a körutat. Sajnos úgy tűnik, hogy az 1300 rupiába kerülő Dambulla-Sigiriya-Habarana menet egy kivételesen jó fogás volt, mert azóta sem sikerült ilyen jó árat kialkudnunk. Sebaj, mert az egykor tízezer szerzetest befogadó, három kolostor számtalan épületéből álló romkomplexum valószínűleg túl nagy falat lett volna csekélyke tájékozódási képességünknek. (Bár a Google Maps olykor okoz meglepetéseket, ma pl. egy olyan ösvényen jutottunk ki a sűrűn beburjánzott, dzsungelszerű városi parkból - már Kandyben vagyunk-, amiről a nagyjából 100 méterre levő információs irodában sem tudtak.)

A számtalan sztúpa és sokféle egyéb épület közül a legérdekesebb a Jetavana dagoba, ami az egykori 120 méterével az ókori világ harmadik legmagasabb építményének számított - csak két gízai piramis szárnyalta túl a méretét. Sőt, nemcsak a legnagyobb, hanem a legrégibb is itt található, és a Thuparamaya névre hallgat.

Jetavana - a legnagyobb.

A "nagy dagobaként" ismert Ruvanvalisaya neve ellenére csak a harmadik legtekintélyesebb. Az életnagyságú elefántokkal díszített emelvényen álló szentély körül (és nem benne, mert a kupolán nincsen sem ajtó, sem ablak) még ma is gyakoriak a szertartások. Valaha az összes sztúpát ugyanilyen fehérre festették, ma már csak kevésnek közülük maradt meg az eredeti borítása, néhányukat pedig restaurálták. Nagyjából száz méterre innen láthatóak az egykori Brazen palota maradványai - nem sok van belőlük az egykori tartóoszlopokon kívül (ezekből viszont van elég, nagyjából 1600), hiszen a fából készült épület sorozatosan a tűz martalékává vált, mígnem aztán az udvartartás elköltözött, hogy Polonnaruwában már tartósabb építőanyaggal próbálkozzanak.

A Sri Lanka-i buddhisták második legfontosabb ereklyéje Buddha egyik megmaradt foga után a Sri Maha Bodhi, vagyis a szent fa. Az a növény, amely alatt Guatama Siddharta elérte a megvilágosodást, sajnos már elpusztult, de előtte még egy hajtásából sikerült kihajtatni az anuradhapurait. Az összes többi szent fa a szigeten ennek az egynek a leszármazottja.

Az "Elefánt tó" neve ellenére nem az ormányosok fürdetésére szolgált. Az elnevezés annak köszönhető, hogy méretei messze túlszárnyalják a többi hasonló mesterséges medencéét. A körülötte levő erdőben pedig nem csak meditáló Buddha-szobor, ókori menedékhely és szerzetesi konyha bújik meg, hanem egy varánuszfajta (water monitor) is, amilyet már Negombóban és Polonnaruwában is láttunk.

A sok egyházi építmény meglátogatásának csak egy hátulütője van: a hinduhoz hasonlóan a buddhista szentélyeket sem illik cipőben megközelíteni, sőt, itt még a tökfödő is tabu. A tűző napsütés dél körül már annyira fölhevítette mind a járólapokat, mind a homokos részeket, hogy minden egyes rövidke megálló, akár csak egy fénykép erejéig is, eléggé nagyon fájdalmasnak bizonyult, így a dagobák reggeli méltóságteljes körülsétálása helyett ekkorra már inkább futólépésben közlekedtünk.

Délután a szállásunk kertjében, a tóparton pihentünk, aztán este megkóstoltunk néhány Sri Lanka-i ételkülönlegességet: banáncurryt, jackfruit-curryt, ananászos salátát és sambalt.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése