A Sri Lankára utazók nagy része, bármi is a fő úticél, nagy valószínűséggel megfordul Mirissában, ami a sziget legdélebbre kilógó csücskétől, a Dondra Pointtól nem messze található. A strand tiszta, a víz aránylag nyugodt, a parton kókuszpálmák és éttermek váltják egymást. A legnagyobb attrakció mégsem a fürdőzés vagy a búvárkodás: csak pár tengeri mérföldnyire a szárazföldtől kék bálnák élnek egész évben, és decembertől májusig ámbráscetek vándorolnak a partok mentén.
A Sinharaja Restben megismert svédeknek hála tudtuk, kihez kell fordulni, hogy megleshessük a hatalmas tengeri emlősöket: beszámolójuk és később a saját tapasztalataink is azt mutatták, hogy a Raja and the Whales társaságon kívül mással nem igazán érdemes szóba állni ez ügyben. (A kora reggel kezdődő hajókirándulás előtt egyébként hősiesen és egyértelműen visszautasítottam a felajánlott gyomornyugtató tablettát, fél órával később meg már keservesen bántam az elbizakodottságomat. Úgy látszik, az, hogy nem bírjuk a hajózást, szintén családi tulajdonság, ahogyan az is, hogy nem tudjuk elviselni a magas nyakú pulóvert és hogy nem komáljuk a majmokat.)
Miután fölpakoltak minket a hajó két szintjére (Nekünk már csak alul jutott volna hely, mert az utolsók között érkeztünk, de megkértem pár turistát, hogy húzódjanak összebb, hogy mi is elférjünk. Jól láttunk ugyan mindkét oldalra, de később meg azon morfondíroztam, hogy alul legalább nem kéne célozni, hogy hova landol a reggelire kapott tea meg keksz. A kívánság alapján megsütött tojást - egy vagy két oldalról, kevésbé vagy jobban -, visszautasítottam, de a tízóraira kapott mangó-dinnye-ananász-papaya kombónak nem tudtam ellenállni, így a rosszullét szinte végig kitartott.), egy rövidke előadásban bemutatták az egyes bálnafajtákat, amiket van esélyünk megpillantani, beszéltek a szokásaikról, és arról is, milyen fontos, hogyan, milyen szögben és mekkora távolságra közelítjük meg őket.
Nem kellett sokáig várnunk, felbukkant egy kék bálna ormótlan teste, és szökőkútszerűen levegőt vett. Utána nem sokkal egy másik is csatlakozott hozzá, és néhány percig csendben figyeltük a párost. A staff fegyelmet tartott, és szerencsére nem hangoskodott senki. Mikor azonban a többi hajó is odaért (volt belőlük vagy tizenöt), láthattuk, mire gondolt Joel és Emil Svédországból: míg mi kikapcsolt motorral, nagyjából húsz-harminc méterre a bálnáktól, párhuzamosan mellettük helyezkedtünk el, a többiek egyenesen feléjük hajtva, a lehető legközelebb robogtak hozzájuk, másodpercek alatt elijesztve őket. A farokcsapás jelezte, hogy mélyre merültek, vagyis vagy fél óráig nem jönnek fel újra oxigénért. Bár a bálnák jókorák (A kék bálna a legméretesebb élőlény a Földön.) és kíváncsiak is, a párzási időszakot leszámítva, amikor kockázatos őket megközelíteni, rendkívül félénkek. Szívesen úsznak a hajók közelébe, hogy megnézzék, mi az, de csak biztonságos távolságba engedik magukhoz az embereket.
A mi fotóink sajnos nem igazán sikerültek, a legénység azonban gyönyörű képeket készített a farokuszonyokról és a gejzírszerű szuszogásról. Egy, a bálnákat kutató tudományos társasággal működnek együtt, a megörökített testrészek és a lélegzést kísérő vízsugár egyedenként változó alakja és mérete alapján próbálják meghatározni a Sri Lanka körül élő kék bálnák számát. Sajnos ez egyre csökkenő tendenciát mutat, nem ritkák az élettelenül partra mosott testek, a hajócsavarok által okozott sebekkel borítva.
A két bálna egyike és a hajók túlnyomó többsége kelet felé vette az irányt, mi a másikat követke Galle felé indultunk. Időnként még láthattuk, ahogyan lélegzik, aztán pedig a kikötő felé vettük az irányt.
Posted with Blogsy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése