Sri Lanka nemzeti parkjai közül elsőként a Haputaletől délnyugatra található Uda Walavet néztük ki magunknak. A Tripadvisor fórumán ugyan nem tudtak tanácsot adni, hogyan érjünk el egyik helyről a másikra, de a Leisure Mount Wiewban szerencsére segítettek (és tippet is kaptunk egy jó és olcsó szálláshelyre): egyszerűnek tűnt, mindössze egy átszállással, mégis nehezebben éltem túl, mint a Hattonból induló szardíniaszerű vonatozást. A Colombóba tartó busz már alaposan megpakolva érkezett a mi megállónkhoz, így szabad ülőhely híján a lépcsőre szorultunk. Ádám ácsorogva olvasott, én meg letelepedtem, mert hónaljszinten (ameddig nagyjából az én átlagosnál alacsonyabban található orrom ér fel) kissé sűrű volt a levegő. Ez nem volt egy jó ötlet: a kacskaringós, keskeny úton ugyan nagyjából csak 25 km/órával haladtunk, de a felső lépcsőről a nyitott ajtón kibámulva ez jóval többnek tűnt, és egy óra múlva már alig bírtam bent tartani a reggelit. Ülőhely sajnos végig nem jutott, hiszen majdnem mindenki a fővárosba utazott, így Pelmadullába érve már úgy szédültem le a buszról. Innen egy rövid pihenővel indultunk tovább Uda Walaweba, ahol végre kifújtam magam egy-két sör és egy jó csípős currys vacsora mellett.
A szomszédunkban lakó német srácokkal beszélgettünk az este: lelkes szörfözők lévén (az egyikük a deszkáját is magával cipelte) arról győzködtek, hogy a parton majd mindenképpen ki kell próbálnunk a hullámlovaglást, sőt, még azt is tervezték, hogy később kiokítanak minket az elméleti tudnivalókból.
Másnap a megszokottnál jóval korábban, hat órakor már talpon voltunk, és a négykerék-meghajtásos, nyitott tetejű dzsippel a csupán 5 km-nyire levő parkba indultunk. A fő látványosságnak messzemenően az elefántok számítanak, a Sri Lankán élő kétezer-ötszázból hatszáz ormányos lakik a parkban. Kétszáz éve még húszezer volt belőlük: ekkor érkeztek az angolok, akik aztán mindössze 1000-1500-ra apasztották a populációt a vadászszenvedélyüknek köszönhetően.
Láttunk pávákat és sasokat, vízi bivalyokat és sakálokat, meg egy varánuszpárost is.
Magán a parkon kívül még egy helyen lehet elefántokkal találkozni a környéken: az elefántárvaházban. A sokkal ismertebb Pinnewalától eltérően itt tényleg komoly munka folyik: az anyjukat elveszített borjakat pénz ellenében sem lehet megközelíteni, nem hogy megérinteni vagy megetetni, ahogyan az a Kandyhez közeli másik helyen szokás. Itt a kicsik felnőve visszakerülnek a vadonba (Néhányukat GPS-szel követik, egy éven belül már nem különböznek a szokásaik a szabadon felnőtt állatokétól.), Pinnewalában sokuk magántulajdonban vagy templomi elefántként végzi.
Posted with Blogsy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése