2013. május 26., vasárnap

Ambalangoda

A mai napig igencsak elégedettek voltunk a kirándulás időpontjának kiválasztásával: bár néha esett az eső, többnyire azért jó meleg volt, eközben otthon szakad a hó, és lehet reggeltől estig havat lapátolni. A vakáció a végéhez közeledik, a 24 napból már csak 2 van hátra. Mivel nem igazán szeretünk huzamosabb ideig kényelmesen hátra dőlve semmit se csinálni, az első másfél héten a kulturális emlékhelyeket jártuk be, a következő hetet a hegyek között töltöttük, a végére meg azért hagytunk magunknak egy szusszanásnyi időt a tengerparton. Most azonban lehet kárörvendeni: barnulás és kókuszdió-szürcsölés helyett a verandán kucorgunk meleg pulóverbe burkolózva egy-egy fotelban, és bámuljuk kifelé az esőt meg hallgatjuk az égdörgést. Mert bakker, ennyire otthon ritkán zuhog, és ilyen zenebonát sem hallottam még mifelénk a felhőkből. Az időjárás nem csak Közép-Eupában bolondult meg: Sri Lankán a Yala monszun megérkezett május helyett március végén.

Ambalangoda egyébként sem volt egy annyira tuti választás: a mirissai strand után szerettem volna egy kicsit nyugodtabbat, kevesebb jól öltözött, kövérre hízott turistával, de itt átestünk a ló túloldalára: a guesthouse-unk tulaja által javasolt partszakasz multifunkciós, nemcsak a helyi fiatalság tölti itt a napot, de szemétlerakatként is funkcionál. Nagyjából fél perc fejcsóválás után fordultunk vissza, de útközben legalább beszereztem egy új papucsot a Batában, még mielőtt a piac húsos-halas részén kellett volna meztélábasan végigcsoszogni.

Sör, kocsma és strand híján nem nyújtottuk hosszúra az ambalangodai kiruccanást. A maszkmúzeumot, ahol a tradicionális, komplett színházi előadásra hajazó szertartásokhoz használt kellékeket mutatják be, jól megnéztük, sőt beszereztünk egy "protection against everything" reklámszöveggel marketingelt álarcot, fából faragott páva- és kígyófejek tekergő egyvelegét, ami majd itthon rémít az ebédlő falán.

Galle

A yalai állatmegbámulós kaland után az egykori holland kikötővárosba, Galle-ba buszoztunk. A hajnali ötös kelés miatt kissé nyúzottan érkeztünk Matarába, ahol a faluzósról expresszre váltottunk, mégis rögtön kiment az álom a szememből, amikor az ülésem alatt a kényelmi okokból lerúgott papucsomat kezdtem keresni. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Sri Lanka-i utazással nem csak az az álmom válik valóra, hogy távoli, egzotikus helyekre jussak el, hanem az a másik visszatérő is, amelyikben nem találom a lábbelimet, és mezítláb kell mászkálnom, nyilvánosan.


A fele megvolt: a másikat meg a buszsofőr meg egy segítőkész néni sem tudta megtalálni - poénból tüntette el valaki, vagy a nagy tolakodásban hátracsúszott és kirepült egy megállónál. Átnéztük az összes környező ülés alját, még a szőnyegek alá is bekukkantottunk, sehol semmi eredménnyel. A fele fülbevalómat még Haputáleban sikerült elkeverni (A maradékot továbbra is hordom. Bár az arcfestéket meg a magas sarkú cipőket szívből utálom, ez az egyetlen pont, ahol a hiúság nem enged: fülbevalónak lenni kell, és egy még mindig jobb, mint egy sem.), most emellé még egy fél pár papucs is társult. A szandálom már rég szétszakadt, így mostanában a rózsaszín zuhanypapucsra szorítkoztam, a zárt sportcipőt a hátizsák mélyére elásva tartom, és csak különleges alkalmakkor bányászom elő. A buszmegálló a dudáló tuktukokkal meg a hirtelen ránkszakadó esőfelhővel nem volt a megfelelő helyszín és időpont.
Talán a hiányos megjelenésemnek köszönhető, de aznap este igazán korrekt árat sikerült kialkudnunk a Beach Haven Guest House-ban. Az egykori holland erőd falai között található, kétszintes vendégház lassan ötven éve tartozik a legjobbak közé a városban, már a LP első kiadása is ajánlotta a barátságos hangulatú szálláshelyet. Este elkódorogtunk egy jó hideg mangódzsúszra a szomszéd utcába, másnap pedig egy erős kávé és egy finom muffin reményében egy közeli cukrászdában reggeliztünk. Az előbbit kár lett volna kihagyni, az utóbbi hely összeszáradt, megmikrózott csokis sütije nélkül viszont nem vesztettünk volna sokat.
Galle kikötőjét még a portugálok építették, majd holland kézen keresztül angol fennhatóság alá került. Jelenleg az Unesco Világörökség része, és a legnagyobb, európaiak által létrehozott erődtménynek számít Ázsában. Érdekessége, hogy a masszív falak ellenálltak a 2004-es cunami pusztító erejű hullámainak . A várost egyébként nagyrészt szingalézek, kisebb arányban arab származású mórok és burgerek, vagyis az egykori telepesek leszármazottai lakják.





A mediterrán hangulatú utcák nyugalmát csak a helyenként a szokásosnál határozottabb szuvenírárusok és a falhoz láncolt, kétségbeesett majomgyerek zavarják meg. Elengedném, amíg a gazdájára várakozik, de nem merek hozzányúlni a veszettség meg az éles fogai miatt, a bőgés meg sajnos keveset segít rajta. Ami az itthoni cirkuszokban a sátorponyva takarásában játszódik, azt Ázsiában nem próbálja rejtegetni senki: a makákó szenvedése nem kever olyan hírverést, mint a tavalyelőtt a pinnewalai "állatmenhelyen" agyonszúrt elefánt halála, pedig mindez ott játszódik le a napsütötte utcákon, a pálmafák alatt. Mosolygó, jól öltözött turisták dobnak pár érmét az idomárnak, hogy egy mutogatható fénykép kedvéért életben tartsák az ehhez hasonló vállalkozásokat.
A Rough Guide által Ázsia legrosszabb múzeumaként beharangozott tengerészeti múzeumot a borsos árú belépőjegy miatt nem erőltetjük, de az álmos, óceánillatú nagyváros azért elszórakoztat minket egy fél napra. Dél körül sietve továbbindulunk, hogy a maradék időt a tengerparton, kókuszdiót szürcsölgetve töltsük el. 


2013. május 11., szombat

Yala

A sziget délkeleti csücskében, Tissamaharamánál található az egyik legnagyobb, és egyértelműen a legtöbb turistával teletömött nemzeti park. Nem lakik benne ugyan annyi elefánt, mint az Uda Walawe-i rezervátumban, de lépten-nyomon belebotlunk a sokszínű állatvilágba: pávák, vadmalacok, krokodilok, varánuszok, íbiszek és marabuk, bivalyok és őzek sütkéreznek a napon, vagy vérmérséklettől függően hűsölnek a fák alatt. A szupersztárnak számító leopárdok közül ugyan egyet sem láttunk, de tanulságot többet is levontunk: normál esetben (ha nem lődözik agyon a vadállományt a vadászok) nem olyan nagy szám belebotlani az élővilágba. Persze, egy erősen védett terület a véglet a nálunk szokványos, sűrűn lakott, nagy kiterjedésű területek közé szorult vékonyka erdősávokkal szemben, de míg itthon egy kósza nyúl láttán is üdvrivalgok, a szafarin nem telt el két percnél több idő úgy, hogy ne találkoztunk volna élőlényekkel - általában több fajtával egy helyen. Másrészt abbéli aggodalmunk, hogy a dzsippet megpillantva vagy kifülelve az összes szárnyas és négylábú halálra rémülve menekül majd, sem volt megalapozott: legtöbbször ráérősen legelésztek tovább, sőt, egy ormányos a tízóraikat is megpróbálta összeszedni az autókból.